A Grimm fivérek, Jacob Grimm (Hanau, 1785. január 4. – Berlin, 1863. szeptember 20.) és Wilhelm Grimm (Hanau, 1786. február 24. – Berlin, 1859. december 16.) mesegyűjtőként és nyelvtudósként ismertek. A Grimm család Hessenből származott. A szülőknek, Philipp Wilhelm és Dorothea Grimmnek hat gyerekük volt. Szülőházuk a hanaui Freiheitsplatzon (korábban Paradeplatz) állt.
1791-ben az apát Steinauba nevezték ki hivatalnoknak, így odaköltöztek. Az apa 1796-ban, 45 éves korában meghalt. Édesanyjuk 1798-ban Kasselbe küldte a fiúkat egy nagynénihez. Jacob a marburgi egyetemen jogot tanult, fivére egy évvel később ugyanott ugyanazt. Egy tanáruk, Friedrich Carl von Savigny megmutatta nekik könyvtárát, Goethe és Schiller műveit, a romantikus irodalmat és a lovagi dalokat.
Az anya 1808-ban bekövetkezett halála után Jacobnak kellett a családot eltartania. Így Jérôme Bonaparte vesztfáliai király udvarában könyvtáros lett, 1809-től pedig városi tanácsos is. 1806-tól kezdve gyűjtöttek a Grimm fivérek meséket. 1810-ben újra együtt voltak Kasselban, és 1811-ben Jakob kiadta első művét a lovagi énekekről. Wilhelm első könyve régi dán meséket tartalmazott. 1813–1816-ban a Régi német erdők című újságot adták ki régi német mesékkel.
1815-ben a Gyermek- és családi mesék második kötetét adták ki. A könyvet fivérük, Ludwig Emil illusztrálta. A mesék nagy kiadása hét, a kisebbik tíz kiadást ért meg még életükben. Régi regéket is kiadtak, ami azonban nem volt olyan népszerű, mint a mesék.
A német nyelvtanról írt könyvüket is ekkor adták ki. Az első kötet a végződésekkel foglalkozik, a második a szóképzéssel. 1818–1819-ben jelent meg először. Wilhelm a rúnaírásról írt könyvet, fő műve, a német hősi eposz 1829-ben jelent meg.
1820-ban Jacob Grimm a történeti hangfejlődés törvényszerűségeinek leírásával az első német tudományos nyelvtan megalkotója lett. A grimmi hangtörvények képezik az alapját a nyelvcsaládelméletnek.
1822-ben Jacob Grimm megalkotta elméletét az első germán hangeltolódásról, amellyel a germán nyelvek eredetét magyarázta.
Göttingában is volt lakásuk. Jacob Grimm 1830-tól professzor lett, Wilhelm 1835-től. 1837-ig két további nyelvtankönyvet, majd további mesekönyveket adtak ki.
1838-ban fogtak bele a német nyelv nagyszótárának emberfeletti munkájába. Az előttük álló feladatot alábecsülték: az eredetileg hat-hét kötetesre tervezett kiadványt 10 éven belül elkészíthetőnek gondolták. Több mint 80 munkatárs 600 000-nél is több cédulát készített. Az első kötet 1854-ben jelent meg, és a két testvér a hátralévő életében már csak csekély mértékben tudott hozzájárulni a szótár elkészüléséhez: Wilhelm, aki a D betűhöz járult hozzá, 1859-ben halt meg; Jacob, aki az A, B, C és E betűt még be tudta fejezni, 1863. szeptember 20-án halt meg, éppen a Frucht (gyümölcs) szócikken dolgozott. A szótár és a testvérek történetét örökíti meg Günter Grass a 2010-ben megjelent Grimms Wörter című regényében.
Kevésbé ismert tény, hogy Jacob Grimmet mély barátság fűzte a szerb nyelvújító és a szerb népköltészet gyűjtőjéhez, Vuk Stefanović Karadžićhoz, akit házában többször is szívesen látott. Emellett kiválóan sajátította el a szerb nyelvet. Ennek köszönhetően Jacob Grimm lefordította és kiadta Vuk Karadžić szerb nyelvtanát „Srpska gramatika“ (Serbische Grammatik).
A berlini akadémia jelentette 1860-ban, hogy Wilhelm Grimm elhunyt. A német köztudatban a két fivér neve együtt ismert, és egyként tisztelik őket.
A Grimm testvérek szerint a világirodalom öt legnagyobb egyénisége közé tartozik Petőfi Sándor (Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Petőfi)
Gyermek- és családi mesék
A Gyermek- és családi mesék (németül: Kinder- und Hausmärchen) Jacob és Wilhelm Grimm 1812 és 1857 között megjelent népmesegyűjteménye, a világ egyik legismertebb mesegyűjteménye, melyet az UNESCO 2005-ben a világörökség részévé nyilvánított. A benne foglalt történeteket rengetegszer dolgozták és dolgozzák fel máig a filmművészetben, színházban, zenében egyaránt, többek között Walt Disney is filmesített és merített a gyűjteményből. A német romantika egyik jelentős alkotása, olyan közismert meséket tartalmaz, mint a Jancsi és Juliska, Hófehérke, Hamupipőke és még rengeteg olyan német népmesét, melyek addig szájhagyomány útján terjedtek, és a Grimm testvérek tettek híressé. A Grimm testvérek voltak az elsők, akik arra törekedtek, hogy a történetek eredeti, népies nyelven legyenek leírva. A gyűjteményben szinte az összes meseműfaj fellelhető: tündérmese, fabula, állatmese, tréfás mese, találós mese egyaránt.
Az első kiadás két részből állt, 1812-ben jelent meg az első, 86 történetet tartalmazva, a második 1815-ben, 70 történetet foglalva magába. A harmadik kiadás 1837-ben jelent meg, a negyedik 1840-ben, az ötödik 1843-ban, a hatodik 1850-ben és a hetedik, végső pedig 1857-ben. Az utolsó, 1857-es kiadás 211 mesét tartalmazott. Ezt az 1857-es végső kiadást fordította aztán le először szöveghűen Adamik Lajos és Márton László 1989-ben. Az első kiadásokat sok kritika érte, mivel elvileg gyermekmeséket tartalmaztak, mégis sokszor előfordultak bennük olyan dolgok, amiket nem a gyerekeknek szántak: például szexuális utalások vagy véres kegyetlenségek. Sok változtatáson mentek át a kiadások, a Grimm testvérek sok dolgon változtattak, enyhítettek. Például Hófehérke, valamint Jancsi és Juliska gonosztevője az első kiadásban a vér szerinti anyjuk volt, ezt a következő kiadásokban már mostohára változtatták a fivérek, vagy Rapunzel meséjében az első kiadásban szereplő szexuális utalásokat kivették. De sok kegyetlen, erőszakos elem a mesékben maradt, különösen, ha a gonosz büntetéséről volt szó.
1825-ben a testvérek kiadtak gyerek olvasók számára egy 50 mesét tartalmazó kötetet Kleine Ausgabe (Kis kiadás) címmel. Ez a gyerekváltozat még 10-szer került kiadásra 1825 és 1858 között.
Nagyon sokáig a Grimm-meséknek nem volt szöveghű magyar fordítása. A történeteket sokszor felvizezték, sok momentumot kihagytak belőlük, így 1989-ig igazából átdolgozásokról beszélhetünk.
A gyűjtemény magyarul először 1861-ben jelent meg Nagy István fordításában, Gyermek- és házi regék címmel, két kötetben.
A 20. század elején Benedek Elek ültetett át néhány mesét magyarra, és jelentetett meg A Grimm testvérek összegyűjtött meséi címmel. Sok magyar népmesei szófordulattal tűzdelte meg a meséket.
Az 1950-es években Rónay György 50 mesét fordított, illetve dolgozott át. 1959-ben Urbán Eszter tolmácsolásában 25 mese jelent meg a Ligetszépe című kötetben.
Az első teljes szöveghű magyar Grimm-fordítás 1989-ben jelent meg Gyermek- és családi mesék címmel a Magvető Könyvkiadónál, Márton László és Adamik Lajos fordításában. Ez volt az első olyan magyar fordítás, amelynél a szöveghűségre törekedtek a fordítók, így azokat a meséket, amelyek német tájnyelven íródtak, magyar tájnyelven fordították le. Így Hófehérke Hófejírke, Piroska pedig Pirosbúbocska címmel szerepel.
A Gyermek- és családi mesék hatására sok országban elkezdtek népmesegyűjtéssel foglalkozni. Az oroszoknál Alekszander Afanaszjev, a norvégoknál Peter Christen Asbjørnsen és Jørgen Moe, az angoloknál Joseph Jacobs, az amerikaiaknál Jeremiah Curtin, a magyaroknál pedig Benedek Elek és Arany László kezdtek népmesegyűjtéssel foglalkozni.
