Koppciherci (Riki-roki-rokka Pál) - Mese Grimm fivérek

Olvasási idő a gyermekek számára: 11 percek

Egyszer volt egy szegény molnár s annak egy szép leánya. Hol járt, merre járt, nem tudom, elég az, hogy találkozott a királlyal, az szóba áll vele, kérdezi, ki s miféle ember, hogy megy dolga. Mit gondolt, mit nem a molnár, bizonyosan azért, hogy többre tartsa a király, elkezdett dicsekedni, hogy van neki egy szép leánya, szép, mint égen a ragyogó csillag, de ez semmi, az ő leánya olyan leány, hogy a szalmából aranyat fon.

– No, mondta a király, ilyent sem hallottam világéletemben.

Hallod-e, molnár, ha csakugyan olyan ügyes a leányod, hozd el holnap a palotámba, hadd lám, igaz-e a beszéded.

A molnárnak egy kicsit lefittyent az ajaka, mert szépnek szép volt a leány, az igaz, de hogy a szalmából aranyat fonjon, – sült hazugság volt az. De ha már járt a szája, meg nem másolhatta s másnap elvitte a leányt a királyhoz.

Kép: Kurt Rübner (1875 – 1965)

Bezzeg hogy nem szólt a leányának semmit, csak bevitte a palotába, aztán Istennek ajánlotta s elszaladt a palotából.

Bemegy a leány a királyhoz, köszön illendőképpen, a király fogadja, aztán se szó, se beszéd, bevezette egy szobába. Az a szoba tele volt szalmával s mondta a király a leánynak:

– Ihol ez a szalma. Itt a rokka. Ha holnap reggelig ezt a szalmát aranynak fel nem fonod, halálnak halálával halsz meg.

Még szóra sem nyithatta a száját a szegény leány, a király rázárta az ajtót. Hej, Istenem, sírt a leány, vetette fel a gond s a bánat, hogy ő most mit csináljon. Hiszen még fonni sem tudott jóformán, nemhogy szalmából aranyat fonjon.

Amint sírdogált magában, egyszerre csak nyílik az ajtó, belép egy kicsi, öreg emberke s köszön:

– Adjon Isten jó estét, molnár szép leánya! Hát te mért sírsz olyan keservesen?

– Hogyne sírnék, lelkem puja emberkém, mikor a király azt parancsolta, hogy ezt a sok szalmát fonjam fel aranynak!

– Mit adsz, ha én felfonom?

Kép: Kurt Rübner (1875 – 1965)

kérdezte a kicsi emberke.

– Neked adom piroskaláris gyöngyömet, mondotta a leány.

A kicsi emberke elvette a gyöngyöt, aztán leült a rokka mellé, pergett, forgott a rokka s minden három perdülésre tele lett egy orsó arany fonállal. Még alig pitymallott, a szalmából egy szál sem volt, mind ragyogó aranyfonál lett belőle, s mire a király bejött, hire, nyoma sem volt a kicsi emberkének.

Ámúlt, bámúlt a király, s gondolta magában: ha már olyan ügyes ez a leány, hadd fonjon még többet s bevezette egy másik kamarába. Az is tele volt szalmával s azt mondta a leánynak, hogy reggelre mind felfonja, ha az élete kedves. Azzal rázárta az ajtót, a leány meg sírt magában, de nem sokáig sírt, mert nyílt az ajtó, jött a kicsi emberke s mondta:

– Mit adsz, ha ezt a szalmát is felfonom?

– Neked adom az aranygyűrűmet, lelkem puja emberkém!

A puja emberke elvette a gyürűt s reggelre mind egy szálig felfonta a szalmát: csakúgy ragyogott a kamara az aranyfonáltól.

Jön a király, ámúl, bámúl s mondja a leánynak:

– No, te leány, jere velem a harmadik kamarába. Az is tele van szalmával s ha felfonod aranyfonálnak, feleségűl veszlek!

Bevezette a leányt a harmadik kamarába, az ajtót rázárta, a leány meg csak sírt-rítt keservesen.

De nyílt az ajtó, jött a kicsi, öreg emberke s kérdezte:

– Mit adsz, ha ezt is felfonom?

– Nincs már nekem semmim, lelkem puja emberkém! rítt a leány.

– Hát igérd meg, hogy, ha királyné leszel, nekem adod az első gyermekedet.

Gondolta a leány, ki tudja, lesz-e, nem-e, már ahogy lesz, úgy lesz, megigérte, a mit a kicsi emberke kivánt, az meg reggelig felfonta a szalmát: majd megvakúlt a király a szertelen ragyogástól, mikor reggel bejött.

A király nem másolta meg a szavát, feleségűl vette a molnár leányt, s esztendő hogy eltelt, egy gyönyörű, szép gyermeke született a molnár leányból lett királynénak. Gondolt is, nem is a kicsi emberkére, de bezzeg gondolt reá az s még az nap beállított:

– Itt vagyok, királyné!

Add meg, a mit igértél!

Hej, megijedt a királyné, igért fűt-fát, mindent, tenger kincset, csak a gyermekét ne kivánja, de a kicsi emberke azt mondta:

– Nem kell nekem a te tenger kincsed, a gyermek kell nekem.

Sírt a királyné, hogy zengett belé a palota, a kicsi emberkének megesett a szive s azt mondta:

– No, jó! Adok neked három napot, ha azalatt megtudod, mi az én nevem, nem tartok számot a gyermekedre.

Azzal elment a kicsi emberke, a királyné pedig az órától fogvást folyton azon törte a fejét, hogy micsoda neve lehet a kicsi emberkének.

Kép: Kurt Rübner (1875 – 1965)

Össze-vissza gondolt mindenféle nevet, a mellett követeket küldött szét mindenfelé az országba, hogy gyüjtsék össze, ami nevet csak hallanak, majd ezek közt lesz a kis emberke neve.

Másnap már jött a kis emberke, a királyné meg elmondott egy csomó nevet, elmondott százat is, de a kicsi emberke csak rázta a fejét.

Kép: Kurt Rübner (1875 – 1965)

Második nap, mikor eljött a kicsi emberke, a királyné a legcsodálatosabb, a legritkább neveket sorolta elé, de bizony sorolhatta, egy sem volt ezek közűl a kis emberke neve. Harmadik nap vissza jöttek a követek, de egy sem hozott új nevet.

Hanem mikor éppen esteledett, alkonyodott, jött nagy fáradtan egy inasocska s ez elémondta a királynénak, amint következik:

– Felséges királyném, új nevet én sem hallottam, de amint jöttem át az erdőn, láttam egy kis házat; a ház előtt égett a tűz, a tűz körűl meg táncolt, ugrált egy fura, kicsi emberke s mind azt kiabálta:

Tudja Pál, hogy mit kapál, mit kaszál,
Az én nevem Riki-roki-rokka Pál, Rokka Pál. Holnap, holnap, holnapután de jó lesz,
Király fia, Isten úccse‘, enyém lesz, enyém lesz.

Hej, örűlt a királyné, mikor ezt hallotta!

Kép: Kurt Rübner (1875 – 1965)

Hiszen ez az ő kicsi emberkéje! Egy perc, kettő alig hogy eltelék, jött a kicsi emberke nagy bizakodva:

– No, királyné, mi a nevem, tudod-e?

A királyné úgy tett, mintha nem tudná, próbálgatta a csodálatos nevet:

– Riki, úgy-e?

– Nem, nem!

– Roki, úgy-e?

– Nem, nem!

– Nohát akkor Riki-roki-rokka Pál, igaz-e?

– Az ördög mondta azt meg neked, senki más, toporzékolt dühében a kicsi emberke.

Kifutott a palotából s mérgében úgy levágta magát, hogy derékig süppedt a földbe, aztán megint kiugrott, a fején átbucskázott, s úgy elszaladt, hogy soha többet emberi szem nem látta.

Ha Riki-roki-rokka Pál el nem szaladt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Read another short fairy tale (5 min)

Szalmaszál, parázs és babszem

A csillagtallérok

A három testvér

Learn languages. Double-Tap on one word.Learn languages in context with Childstories.org and Deepl.com.

Információk tudományos elemzéshez