Olvasási idő a gyermekek számára: 9 percek
Hét sváb atyafi egyszer összekerekedett s mit gondoltak, mit nem, elhatározták, hogy nekivágnak a világnak s nagyot cselekednek. Az ám, nagyot. Halljátok a nevét is a hét vitéz svábnak amint következik: első volt a Sulc, második a Jakli, harmadik a Marli, negyedik a Jergli, ötödik a Mikli, hatodik a Hanzi, hetedik a Bejtli.
Kép: Georg Mühlberg (1863-1925)De olyan nagy vitézek voltak őkelmék, hogy fegyvert nem is vittek magukkal, csak egy éktelen hosszú nyársat, azt mind a heten megfogták: elől ment Sulc, a legvitézebb, a legerősebb, aztán utána a többiek sorban, leghátúl maradt Bejtli. Így indúlt világgá a hét sváb. Hej, ember, állat, reszkess, jaj annak, aki a hét vitéz svábnak utjába akad! Ment, mendegélt a hét sváb, éppen szénakaszálás ideje volt s egy réten setétedtek el. Messze volt még a falú s azon gondolkoztak, vajjon menjenek-e odáig, vagy a réten háljanak, mikor egy cserebogár elröpül a fejök felett nagy zúgással, zümmögéssel.
Kép: Georg Mühlberg (1863-1925)Hej, megijed a vitéz Sulc, szinte elejtette kezéből a nyársat, reszketett, mint a nyárfa levél.
– Hallgassatok csak, mondta a társainak, dobolást hallok. Uram, Jézus, ne hagyj el! A Jakli, ki mögötte tartotta a nyársat, mondta:
– Az ám, lehet.
Kép: Georg Mühlberg (1863-1925)Én meg puskapor-szagot érzek. Nosza, egyéb sem kellett, Sulc úr szaladni kezdett, mintha szemét vették volna ki, uccu, átugrott egy kerítésen, s ott a kerítés aljában ráugrott egy ott felejtett gereblyére, annak is éppen a fogaira. Felbillent erre a gereblye s a nyele úgy pofon vágta a vitéz Sulcot, hogy elordította magát.
Kép: Georg Mühlberg (1863-1925)– Jaj, jaj, kegyelem, kegyelem! Megadom magamat, meg! Azalatt a többiek is átugrottak a kerítésen s egy szívvel-lélekkel kiáltották:
– Én is megadom magamat, én is, én is! Az ám, de kinek? Mikor egy kicsit magukhoz tértek, látták, hogy nem látnak semmit, katonának híre, nyoma sincs, gereblye volt az, a mitől megijedtek. Erősen megszégyelték magukat s mindjárt megfogadták szent eskűvéssel, hogy erről a dologról sohasem szólnak senkinek. No bezzeg, ezért ugyan kár volt megesküdni. Másnap reggel felkászolódtak, mentek tovább, mendegéltek, de bizony mondom, visszatérnek a falújokba, ha csak sejtik is, mi szörnyű, nagy veszedelem vár reájuk. Hát csak halljátok s borsódzék a hátatok: amint mennek át egy dülőn, ott üldögél egymagában egy nyúl. Isten, Jézus Krisztus úgy segé’n, egy nyúl!
Kép: Georg Mühlberg (1863-1925)Hosszú fülét hegyezgette, a szemével meg oly mordúl nézett feléjük – huh! mindjárt felfalja őket szőröstől, bőröstől ez a szörnyeteg. Hej, lett ijedtség. Reszkettek, mint a kocsonya, állottak egy helyben, sem előre, sem hátra nem mertek mozdúlni. – Istenem, Istenem, mit csináljanak, merre facsarodjanak? No de végre mégis lelket kaptak, elkezdtek tanakodni. Egy életük, egy haláluk, megvívják a szörnyű harcot. Hirtelen ráütnek az ellenségre, hátha, hátha… Megfogták mind a heten a nyársat, elől a Sulc, hátúl a Bejtli, ki, merthogy hátúl állott, vérszemet kapott s így tüzelte a többit:
Csak előre, előre,
Tán csak nem féltek tőle?
Szólt a Hanzi:
Könnyű hátúl szózatolni,
Tessék előre rukkolni!
Bíztatta a Jergli is:
Úgy komám, úgy, állj elé,
Én meg a hátad megé!
Mondta Bejtli:
Mindig Sulc volt első köztünk,
Egyszer úgy, mint másszor győztünk.
Ez nagyon tetszett Sulcnak, roppant neki bátorodott s menydörögte:
Utánam hát, vitéz svábok,
Nem nézek én most, csak vágok!
Azzal hajrá, neki vágtak, mentek előre, mind előbbre, de amint közelebb értek a nyúlhoz, Sulc vitéznek inába szállott a bátorsága, elkezdett ordítani:
– Ó, jaj nekem, mi lesz velem, jaj, jaj, jaj! Hiszen egyéb sem kellett a nyúlnak, uccú, fölugrott s úgy elillant, mintha föld nyelte volna el. De bezzeg lett öröm, mikor látták, hogy szalad a nyúl. Hej, ha tudták volna előre, hogy nyúl az és nem a hétfejű sárkány! Hiszen csak találkozzanak még egyszer vele! Most már csakugyan nekibátorodtak s nagy büszkén tovább indúltak. Mentek, mendegéltek s útközben egy nagy folyóhoz értek. Néztek erre, néztek arra, vajjon van-e híd, de bizony nem láttak hídat se közel, se távol. Hajón jártak át ezen a nagy folyón, de hát ők arról nem tudtak. A tulsó parton kaszált egy ember, átkiabáltak ahhoz, hogy átal lehet-e menni a vizen?
– Átal, kiáltotta vissza az ember, ha hajóra ültök. A hét sváb ezt úgy értette, hogy átal, ha ráültök a folyóra.
Kép: Georg Mühlberg (1863-1925)No, de egyszerre mégsem mertek nekivágni, hadd próbálja először Sulc, a legvitézebb. Uccú, belemegy a vízbe Sulc, ott éppen volt valami zsombék, arra ráűlt, az megmozdúlt, vitte, de egyszerre csak elmerűlt, volt Sulc, nincs Sulc. Az ám, de éppen akkor kerekedett nagy forgószél, felkapta Sulcnak a kalapját s átrepítette a folyó túlsó partjára, ott a kalap mellé letelepedett egy béka s az elkezdett brekegni: vák, vák, vák.
Kép: Georg Mühlberg (1863-1925)A svábok úgy hallották, hogy: át, át, át! s mondták: ehe, a mi vezérünk kiabálja, hogy: át! – hát nosza, gyerünk át. Neki vágtak a folyónak nagy bátran, de csakhamar elmerűltek s mind a hányan voltak, a vízbe fulladtak. Így lett vége a hét vitéz svábnak, így bizony. Aki nem hiszi, járjon utána.
Learn languages. Double-tap on a word.Learn languages in context with Childstories.org and Deepl.com.Kontextus
Értelmezések
A mese nyelvészeti elemzése
„A hét sváb“ egy humoros történet a Grimm fivérek tollából, amely a hét sváb férfiú kalandjait meséli el.
A karakterek nevei: Sulc, Jakli, Marli, Jergli, Mikli, Hanzi és Bejtli, akik elhatározzák, hogy világgá mennek, hogy nagy tetteket hajtsanak végre. Azonban a történet során kiderül, hogy nem éppen bátor vagy okos hősökről van szó.
Az első kalandjuk során egy cserebogár zümmögése rémíti meg őket, amitől összetévesztik a helyzetet egy doboló ellenséggel, és annyira megijednek, hogy Sulc egy gereblyére ugrik, ami pofon vágja őt. A csapat később egy ártalmatlan nyúl láttán is pánikba esik, de végül rájönnek, hogy nincs mitől félniük.
Legvégül egy folyón szeretnének átkelni, de félreértik az utasítást, és azt hiszik, hogy maguknak kell valahogy átjutniuk vizen. Sulc megpróbálkozik a feladattal, de elmerül, és ezt követően a többiek is így járnak, amikor utána mennek. A történet tragikomikus véget ér, hiszen mindannyian vízbe fulladnak.
A mese a valós képességeiket túlságosan felértékelő, ugyanakkor ügyetlen és kissé ostoba emberek kalandját mutatja be, miközben a humoros elemek és a helyzetkomikumok szórakoztatják az olvasót.
„A hét sváb“ a Grimm fivérek meséje, amely humort és iróniát alkalmaz, hogy a bátorság, butaság és félreértések témáit bemutassa. A mese főszereplői a hét sváb vitéz, akik elindulnak, hogy nagy tetteket hajtsanak végre, ám az ő kalandjaik során folyamatosan beleütköznek valóságosnál valóságosabb félreértésekbe, amelyek végül mindig bajt okoznak számukra.
A mesében a svábok jelképezhetik azt az emberi hajlamot, amikor túlméretezzük a veszélyeket és a saját bátorságunkat, így gyakran átlagos helyzetekbe is belelátunk valami félelmeteset vagy kihívásosat. Ilyen például a jelenet, amikor egy ártalmatlan cserebogarat vagy nyulat valami sokkal fenyegetőbbnek vélnek, majd pánikreakcióik során kellemetlen helyzetbe hozzák magukat.
A történet csúcspontja az, amikor a hét sváb nem érti meg a helyzetet a folyópartnál, a felcsapó forgószél által felkapott kalapot az az utasítást félreértelmezik, és elhamarkodottan nekivágnak a folyónak, ami végzetes hibához vezet.
Ez egyfajta leckét is közvetít: a hősiesség és bátorság nem csupán a vakmerőség, hanem az előrelátó és megfontolt cselekvés eredménye is kellene, hogy legyen.
Összességében a „A hét sváb“ anekdotikus példája annak, hogy a félelem, a tudatlanság és a félreértések hogyan vezethetnek humoros, de sokszor tragikus következményekhez, és emlékeztet minket arra, hogy a bátorság csak akkor értékes, ha azt bölcsességgel és tisztánlátással párosítjuk.
A „Hét sváb“ című mese a Grimm fivérek gyűjtéséből származik, és egy humoros történetet mesél el hét naiv és bátortalan sváb férfiról, akik elindulnak, hogy nagy tetteket hajtsanak végre. A mese játékosan figurázza ki a bátorságot és a vakmerőséget, valamint a naivitást és a félreértéseket.
A nyelvezetet tekintve a mese gazdag a régi magyar kifejezésekben és fordulatokban, ami hozzájárul a történet népies hangulatához. A mese humorát a hősök nevetséges félelmei és túlreagálásai adják, mint például amikor megijednek egy cserebogártól vagy egy nyúltól, akit sárkánynak néznek. Az elbeszélés során a párbeszédek is a humoros ábrázolást erősítik, hiszen a svábok egymást buzdítva próbálnak bátorságot meríteni, ugyanakkor mindannyian rettegnek.
A mese végére a groteszk félreértések sorozata a svábok tragikus, de humorosan bemutatott végzetéhez vezet, amikor félreértelmezik a béka „át, át, át“ brekegését, és mind a folyóba fulladnak. A történet tanulsága, hogy a valódi bátorság és bölcsesség nem csupán a vakon követett vezér vagy a hősiesség látszata, hanem a józan ész és a helyzetek helyes felismerése is.
Információk tudományos elemzéshez
Mutatószám | Érték |
|---|---|
| Szám | KHM 119 |
| Aarne-Thompson-Uther-Index | ATU Typ 1321C |
| Fordítások | DE, EN, ES, FR, PT, HU, IT, JA, NL, PL, RU, TR, VI, ZH |
| Björnsson olvashatósági mutatója | 38.9 |
| Flesch-Reading-Ease Index | 26.8 |
| Flesch–Kincaid Grade-Level | 12 |
| Gunning Fog Index | 14.7 |
| Coleman–Liau Index | 12 |
| SMOG Index | 12 |
| Automatizált olvashatósági Index | 8.1 |
| Karakterek száma | 4.920 |
| Betűk száma | 3.871 |
| Mondatok száma | 62 |
| Szavak száma | 785 |
| Átlagos szavak mondatonként | 12,66 |
| Több mint 6 betűs szavak | 206 |
| A hosszú szavak százaléka | 26.2% |
| A szótagok száma | 1.551 |
| Átlagos szótagok szavanként | 1,98 |
| Három szótagú szavak | 193 |
| Százalékos szavak három szótaggal | 24.6% |
